Ki fogja a ló kantárját? Mondhatnánk úgy is: ki a ló és ki a lovas?

Nem szeretem a szupermarketeket, mert nem találom soha, amit keresek a nagy árú- gazdagságban. Egy alkalommal azonban „útban volt” vidékről haza utazva és elhatároztam: lerendezem az aktuális bevásárlást. Keresgélés közben egy családra lettem figyelmes, aki a chipset és más „finomságot” felsorakoztató standnál hangoskodott. A bevásárló kocsi ülésében egy két-három év körüli kisfiú ült és ordított, hogy de neki „ez kell”. Az apa - a kellemetlen hang megszüntetése érdekében - be akarta tenni a kosárba azt a tasakot, amire fia rámutatott, de tévedett. Mert gyermeke közölte vele, hogy nem is azt akarja, hanem a másikat. És ez így ment hosszú perceken keresztül. Végül a kosárban landolt egy olyan „finomság”, amit még biztos, hogy életében meg sem kóstolt a gyerek, így elképzelhető, hogy ha megkóstolja, újból a hiszti fog felül kerekedni, mondván, ő nem is ezt akarta. Miért van az, hogy nem bírjuk elviselni gyermekünk hisztijét? Attól rossz szülők leszünk, ha mások azt hallják, hogy „kínozzuk azt a szegény gyereket” azzal, hogy csak azt az „apróságot” is sajnáljuk tőle? Nem! A lényeg az, hogy ÉN tudjam, hogy mit és miért teszek, ha „merek” következetesen NEM-et mondani gyermekem követeléseire.

Tags: